UTAZÁS A PÉNZÜGYEK ERDEJÉBEN
RAPAI CSABA
PÉNZÜGYI GONDOLKODÁSMÓD MENTOR
RAPAI CSABA –Pénzügyi gondolkodásmód mentor
Mottóm: „A kevesebb több… de nem tudásból.”
NÉHÁNY SZÓBAN RÓLAM
Miként váltam én pénzügyi tanácsadóvá és mit is jelent ez számomra? Nem emlékszem pontosan, hogy mikor kezdődött, hány éves lehettem, de Húsvét volt. Felöltöztem szép ruhába, ahogy kellett és pár barátommal nekiindultunk a téren át, hogy meglocsoljuk a lányokat az osztályból. Akkoriban ez még divat volt. Mindenhol kaptunk valamit, hol süteményt, hol egy kis pénzt (a pálinkát nem nekünk tartogatták). Mikor végeztünk, boldogan mentünk haza, mert nemcsak a hasunk, hanem a zsebünk is szépen kerekedett. Ment is a malacperselybe mind! Jó is volt az, ha valakinek volt ilyenje, megtanultuk a megtakarítások alapjait. Az egyetlen befektetési lehetőség pedig az iskolabélyeg volt.
Biztos neked is van ehhez hasonló emléked a múltból.
Aztán szépen felnőttünk és belevetettük magunkat az életbe – iskolák, munkahely, gyerekek, lakás, stb., jöttek szépen egymás után. Kerestünk, költöttünk, de volt-e valaha is olyan érzésed, hogy teljesen tudatosan csinálod, minden lépést megtervezve? Ha neked igen a válaszod, akkor már sokkal előrébb tartottál nálam, nekem nem volt ilyen. Sportolóként megtanultam, hogy a sikerekhez bukásokon át vezet az út.
Na, ezt vittem magammal a pénzügyeimbe, főleg az utóbbit. A sikerek viszont elmaradtak. Autodidakta módon tanultam mindenhonnan, ahonnan lehetett, de nagyon nehéz volt kiszűrni egyrészt a hiteles információkat, másrészt pedig azt, hogy egyáltalán mi is érdekelt engem éppen. Elindultam hát pár éve egy tudatos tanulás irányába, és bár ott is voltak szép számmal nehézségek, azért jó visszanézni, hogy honnan hová jutottam. Mondjuk a harcművészetek nyelvén most tartok ott, hogy fekete öves lettem (így pont ugyanazt érzem, mint amikor valóban az lettem egyszer), hogy az út még csak most kezdődik igazán. Dehogy vagyok mester, csak egy tudatossá vált tanuló, aki tudja, hogy az Út örök tanulás, de rajta lenni jó! Ebből szeretnék én átadni neked, ha van rá igényed, kedved.
MIÉRT CSINÁLOM?
EZ PEDIG TE LEHETSZ – MAGADRA ISMERSZ?
HOGYAN DOLGOZOM?
Személyre szabott pénzügyi tervezést ajánlok neked és teljes körű, etikus tanácsadást. Sokszor inkább lebeszéllek valamiről, mintsem rá. Nem maradnak apró betűs megjegyzések, amiket ne olvastunk volna el együtt.
Magyarán:
Hozom az étlapot – fogyasztasz, megeszed, ízlik – de nem te fizetsz. Legalábbis nekem nem. Segítek az egyik zsebedből a másikba áttenni a pénzt, úgy, hogy a kisördög se tudja kinyitni. Időzáras. Majd egyszer később kinyílik magától. Érdekel?
MINDENKÉPP KERESS FEL, HA:
Copyright 2022 | Minden jog fenntartva! | Készítette: Weblektor